Sziasztok!
Az én sztorim nagyjából ott kezdődik, h megismerkedtem valakivel, akit nagyon is szimpatikusnak találtam. Ezzel nem is lenne baj, sőt azzal sem, hogy én is tetszettem neki. (nevezzük őt most Gábornak!)
Bár a megismerkedésünk éjszakáján majdnem sikerült kikötnünk az ágyban, megbeszéltük, hogy ez nekem túl korai... Ezzel sem volt probléma, megértette. Nem gondoltam volna, de ezek után megkeresett( a "nem gondoltam volna" alatt azt értem, hogy a mai fiataloknak nem ez a szokása, de mindegy). Találkoztunk, hihtetlen jól éreztük magunkat együtt, de akkor jött a nagy öszinte vallomások ideje: Gábor bevallotta, hogy neki ugyan van barátnője, de ő most kint van Amerikában. Hát erre mit mondjak? Őszintén szólva, köpni-nyelni nem tudtam... Itt van valaki, akivel tök jól érzem magam, erre közli velem, hogy neki 2 éve van barátnője. Nem csináltam nagy dolgot belőle, nem hisztiztem. De belül azért szar volt... Mindegy, ettől függetlenül találkozgattunk, programokat csináltunk együtt és nagyon jól éreztük magunkat (bár őt egy kicsit zavarta, hogy engem nem zavar a barátnője). Már ott tartottunk, hogy ha hazajön a barátnője, otthagyja... miattam. Hát mondanom sem kell, mennyire megriadtam ettől. Amúgy sem vagyok egy "hosszúkapcsolatfüggő" ember, általában csak rövidebb kapcsolataim voltak, de hogy valaki a barátnőjét is elhagyja miattam... Hát ez egy kicsit betett.
És ekkor jött az, aminek nem kellett volna... Derült égből villámvsapás: megkeresett a volt barátom ( nevezzük most Dávidnak!), akit a szakításunkkor is szerettem még, de a mai napig szeretem is... Szóval Dávid megkeresett és találkozni akart velem. Örültem neki és egyből igent is mondtam rá annak ellenére, hogy aznap Gáborral kellett volna taliznom... De Gábort lemondtam, ott volt Dávid... El is mentem hozzá a megbeszélt időre, majd elolvadt, mikor meglátta, milyen jól nézek ki ( még jó, hiszen több órán át készülődtem... :) ) Pezsgőztünk, beszélgettünk, később borozgattunk is, amikor odahajolt hozzám és megcsókolt. Hihetetlen érzés volt, pedig rengeteget csókolóztunk már, de ez most olyan volt, mintha az első lenne... Egyszerűen csodálatos volt. Beszélgettünk tovább, csókoloztunk tovább, végül egy fantasztikusat szeretkeztünk... Tényleg minden jobb volt, mint régen. Újabb beszélgetés, újabb csókok, majd végül a kérdés: "Mi lenne, ha újra kezdenénk?" Egyből igent mondtam, bár éreztem, hogy nem kellene... Megint beszélgettünk, megint csókolóztunk, majd hazakisért...
Ez volt életem legcsodásabb estéje, de ekkor még ott volt az, hogy Gáborral beszélnem kell. És sikerült is, bár nem így terveztem. Találkozni akartam vele, hogy személyesen mondjam el neki. De ennyi bátorságom nem volt... Csak annyit mondok, hogy msn... Tudom, hogy nem így kellett volna, de ez lett belőle. Mondanom sem kell, mennyire kiakadt... Egyszerűen nem akarta elhinni, velem akart lenni, hiányoztam neki, még nem szeretett, de valami elindult benne... Hát szemét voltam, tudom...
De térjünk vissza Dávidhoz! Most mindenki arra gondol, hogy boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Hát nem... Másnap felhívott, kedves volt, de nem tudtunk aznap találkozni, mert dolga volt. Jó, semmi baj, előfordul, oké. Ez volt szerdán. Csütörtökön én írtam neki smst, amire csak késve kaptam választ, ráadásul az az napi tali sem volt jó, mert dolgozott... Még ez is belefért, főleg úgy, hogy megígérte, a hétvége az enyém... Hát nem így történt... A csütörtöki sms óta semmi hír felőle... Ez már két hete volt... Írtam még neki, de semmi válasz, csak éli az életét. Vannak barátaim, akik szerint csak arra kellettem... Szerintem nem, én nem így ismertem meg, de ezt csak ő tudhatja...
Hát ennyi az én sztorim...
Jah és még annyit, hogy felmelegítve csak a töltött káposzta jó... :S
